Húsvétozás címén ismét körbeutaztuk az országot. Észak, Nyugat, Kelet, Nyugat szerdán meg Délkelet. Addig tart a szabi. Minden fontosabb rokont meglátogattunk és elmondtuk nekik, hogy L. kiutazik gyakorlatilag 16 nap múlva. Mellékesen megjegyeztük, hogy egy kalap alatt megejtettük a gyűrűvásárlást is. Szeretjük az elkerekedett szemekkel csodálkozó rokonok tekintetét nézegetni, na! :-)
Bővebben pedig elmesélem, hogy a húsvéti rokonlátogatást Győrben kezdtük, ugyanis hazaérkezett Németországból L. tesója, akinek történetesen még születésnapja is volt, így hát mindenképp családi köszöntéssel kezdtük a szabadnapjaink múlatását. Beszélgettünk, ettünk-ittunk, sétáltunk, majd úgy döntöttünk, L. meg én, hogy még a kiutazás előtt összeházasodunk. Jobb ez így, egyszerűbb is most elintézni, amíg még L. is itthon van. Persze az idő sürget(ett) minket, és azért valljuk be, elég meredek ötlet ez így, de hát úgy szép az élet ha zajlik. (Egyébként érdekes módon a közeli barátaimat egyáltalán nem lepte meg az események ilyetén felgyorsulása, s úgy kommentálták, megszokták már tőlem az őrültségeket). Persze azért mindennek az elintézése nem volt zökkenőmentes, de haladjunk csak szépen sorban.
Szóval a köszöntés napját nem kaartuk "elcsapni" bejelentésünkkel, ezért megvártuk a másnapot. :-) Pénteken - némi rohangálás és keresés után - megvettük a gyűrűket. Nagyon szép, ezüst karikagyűrűk. Sárga aranyat egyikünk sem viselne, a fehér nem fért bele a jelenlegi durván szűkös költségvetésbe, így esett a választásunk az ezüstre. A lekerekített forma tetszett meg mindkettőnknek - na meg persze nekem a kedvező ára. Este be is jelentettük L. szüleinek szándékunkat. Erre a lépésre számítottak már szerintem, csak arra nem, hogy mindez egy hét múlva le is zárul. Mindenféle felesleges felhajtás nélkül.
Másnap, azaz szombaton húgomékkal egyetemben vonatra szálltunk, hogy leutazzunk az én szüleimhez lengyelhúsvétozni, na meg persze bejelenteni. Volt ám itt is csodálkozás, örömködés meg minden. És valahogy eddig nem is tulajdonítottam jelentőséget ennek az egésznek...de ez hirtelen megváltozott. Szóval az egész házasságosdi mintha nekem nem is lett volna fontos - inkább L.-nek volt az -, mindenféle lakadárés felhajtás nálam eleve kizárt - szerencsére erről L. is hasonlóan vélekedik -, én inkább már a gyermekvállalás felé tendálok.. Ezekről a dolgokról beszélgettünk is, csak akkor még nem számoltunk komolyan azzal az eshetőséggel, hogy L. hirtelen országot vált. L. romantikus énje azért szeretett volna apától kézkérést, letérdelést - sajnos viszont ez nem az én világom. Na de visszakanyarodván: még nem történt semmi "hivatalos", csak a gyűrűt húztuk egymás ujjára, amikor mintha minden megváltozott volna legbelül. Mintha most már sokkal komolyabb és felelősségteljesebb lenne minden... Nem is tudom igazán megmagyarázni... Persze az egész mennyasszonyosdi még mindig távol állt tőlem. Egészen addig, míg az anyukám nagyon lelkesen el nem mesélte, hogy ő mennyire izgatott és izgul, és most aztán mennyi mindent kell majd szervezni. Nos, ekkor egy pillanatra megcsapott a mennyasszonyság szele, de mivel L.-lel sokat beszélgettünk, el is múlt. A tervek szerint ugyanis felhajtásmentes, egyszerű, gyors esküvőt szerettünk volna. Még olyan opció is volt, hogy szülőmenteset. Eredetileg Pesten szerettük volna, Húsvét utáni hét köznapján :-)Húsvét után tehát felutaztunk a fővárosba,hogy a kiválasztott kerületben elintézzük a papírmunkát. A hidegzuhany akkor ért, amikor az egyik anyakönyvvezető közölte, hogy ELŐZETESEN NEM EGYEZTETTEM VELÜK TELEFONON. Ami már csak azért sem volt igaz, mert telefonon mindent lebeszéltem velük a Húsvét előtti héten...milyen papírok, gyorsított eljárás, L. külföldi szerződése, stb-stb. És a nő simán belemondta az arcunkba, h mi aztán nem egyeztettünk vele semmit, nem tud segíteni, stb-stb.... És már időpontot sem tud adni, esetleg szombatra, csakhogy annak durva költségei lennének...
Ott ültünk, L. meg én, mint egy leforrázott vert sereg, L. meg próbált nyugtatgatni, hogy "Biztos gyorsan valaki lefoglalta előttünk..." Csak hogyan történhetett meg mindez, amikor én telefonon mindent leegyeztettem? És még a nő azt is felajánlotta, hogy majd segít meg minden? Rossz vicc volt, és szörnyű érzés. Gyermeki-naiv énem durván becsapva érezte magát.. bár mindig ezt érzem, amikor vki nem tartja a szavát...
Szóval néhány telefon, és végül csak akadt segítség. Így esett, hogy eredeti terveinkkel ellentétben szüleim településén kaptunk időpontot ápr. 18-ra. Viszont ezzel egyértelművé vált, hogy szüleim ott lesznek. És már akkor L. szülei is. És ha már L. szülei utaznak 400 km-t, akkor legalább legyen egy ebéd. És innentől kezdve elszabadult a szervezés. L. meg én, mivel eleve nem akartuk ezt, sem a bonyodalmakat, elengedtük a gyeplőt. És szüleink - teljesen ismeretlenül - felvették egymással a kapcsolatot és elkezdték szervezni az esküvőt :-) Szerencsére egy hét alatt azért nem férnek bele túl vad dolgok. Így aztán holnap el is jön a Nagy Nap. :-)))) És azért reménykedünk, hogy nem lesz őrült hajsza. Sem idegbetegség.
A minimálköltségvetés, amely rendelkezésünkre állt érdekes megoldásokra sarkallt, és érdekes eredményeket is produkált. Nem lesz szép fehér ruhám, mert bár vágyom gyönyörű fehér ruhás esküvői fotókra, mindezt legalább 10 kg-val könnyebb súllyal szeretném. Márpedig ez nem megoldható egy hét alatt... Szóval fotós rész elhalasztva -10 kg-ig. Kedvenc barátnőm javaslatára felkerestem egy turkálót, Pesten, a Keletitől nem messze. És sikerült is beszereznem az esküvői ruhám, potom 2.450 Ft-ért. Nagyon szép, elegáns. Rögtön be is adtam a tisztítóba. Így már rögtön lesz is vmi használt... :-) És így tovább... :-)
A frizurámat ajándékba kaptam a fodrászcsajszitól, akárcsak a körmeimet egyik kolléganőmtől, stb-stb. Így állt össze a készülődés. :-)
