Nos, mindenképp meg akarom írni norvég kalandunkat, így belekezdek, még ha ez a bejegyzés több részletben is fog elkészülni.
Gondolkodtam azon, hogy legyen-e "part 1" - merthogy első mindig van :-) de majd csak akkor fogom ezt a megjelölést használni, ha tényleg lesz(nek) következő rész(ek).
2012.01.18. (szerda)
A nagy indulás. L. aggodalmaskodásának eredménye 5 óra Frankfurtban. :-) Merthogy nem bízott benne, hogy 1 óra elég átszállni, ezért inkább azt választotta, hogy várakozzunk 5 órát Frankfurtban, és mindenképp érjük el a csatlakozást. Bár én már utaztam átszállással, és semmi problémám nem volt (szintén 1 óra maradt átszállni), de mivel ez L.-nek fontos volt, ezért úgy lett, ahogy Ő akarta. Szóval hajnali indulás Ferihegyre, csekkolás, majd pedig beszállás után kéz-a-kézben felszállás oda, ahol mindig kék az ég és süt a nap. Imádok repülni, imádok kinézni az ablakon közben, fotózni a felhőket (meg mindenmást is), de még ennél is jobban imádom L. kezét szorongatni közben, hozzábújni. Felfedeztük, hogy a Lufthansa tökjó paradicsomlevet kínál repülés közben (a kaját hagyjuk), és adnak hozzá kicsi tasakban sót és borsot. Ha még vodkánk is lett volna, akkor még vidámabban telt volna az utazás. De nem volt nálunk, kérni meg nem kértünk.
Frankfurt unalmas volt, főleg, hogy úgy ítéltük meg, a reptér eléggé kiesik, és inkább nem hagytuk el. Maga "Fraport" egy hatalmas kolosszus, ötpercenként érkezik és hárompercenként száll fel egy gép. A terminálok közt rengeteget lehet sétálni - bár nincs sok értelme - és nézelődni. A kajáldák egyenkaját árulnak, amely a félkész és a mű között van valahol. Persze mi is ettünk, hogy elüssük az időt, és nem is volt olyan rossz az, amit találtunk :-)
Ráadásul nézelődtünk a DUTY FREE polcai között is, ahol régi kedvencemre bukkantam: a kék M&M's-re. Itthon sosem lehetett kapni (tudtommal), pedig a ropogós keksszel töltött a legfinomabb! Így megejtettem első külföldi pénzköltésemet is gyorsan. L. kicsit furán nézett rám - de csak azért, mert még nem kóstolta :-)
A frenkfurti reptér egyébként elég drágának tűnt, és még az internetért is fizetni kell, ha vki várakozás közben szörfözne. Így mi repülőgép-fotózással ütöttük el az időt. Mindenfajta nemzet és légitársaság gépe megfordul ezen a hatalmas reptéren, így unalmunkban repülőgép-farkakat (vagymit) fotóztam. L. meg hősiesen nézegette ezeket a gépeket - a fotósmániámat már ismeri egy ideje :-)
Átszálltunk, majd sötét éjszaka közeledtünk Norvégia felé. A kivilágított városokat és a csillagos eget egyszerre láttuk a repülő kicsiny ablakából. Gyönyörű látvány volt. Folyamatosan L.-re tapadtam, hogy gyönyörködhessek ebben - mivel odafelé Ő nyerte meg az ablak melletti ülést.
A gép pontosan érkezett a stavangeri reptérre, amely még Ferihegynél is kisebb. A csomagokat is gond nélkül megtaláltuk, ezek a derék németek nem kevertek el semmit :-) Picit izgultunk, hogy be tudjuk-e csempészni azt a temérdek mennyiségű alkoholt, amit ajándékba szántunk, és büszkén kijelenthetem: sikerült. Senkit nem érdekelt, hogy mennyi pia van a hátizsákomban (persze nem léptük túl durván a limitet).
Etsuko útmutatásainak megfelelően könnyen meg is találtuk a buszmegállót, ahonnan indult a zöld színű 9-es helyi járat. Vendéglátónk felajánlotta, hogy kijön elénk a buszmegállóba, amit örömmel elfogadtunk. Milyen jól is tettük!! Ugyanis - a híresztelésekkel ellentétben - az angol nem feltétlen tartozik bele minden norvégiai alapfelszereltségébe... Felszálltunk a buszra, vettünk jegyet, elindultunk. L. megpróbálta megtudakolni, hogy hol kell majd leszállnunk, mivel SEHOL nincs kiírva, hogy hogyan következnek a megállók, éppen melyiknél járunk, a buszon ugyan van egy kijelző, de nem működik, stb-stb. És ekkor ért minket az első meglepetés: a buszvezető nem tud angolul. Ekkor az utasokhoz fordultunk, akik szinténhadilábon álltak ezzel a nyelvvel... és ekkor jött a felismerés, hogy BASSZUS itt vagyunk egy ISMERETLEN országban, nem tudjuk magunkat MEGÉRTETNI fogalmunk sincs HOVA megyünk, és csak reméljük, hogy a neten keresztül kérdéseinkre kedvesen válaszolgató VADIDEGEN japán lány kint vár minket valahol egy buszmegállóban, és valóban INGYEN BEFOGAD 5 napra... Hát, kalandra fel! :-)
Etsuko narancssárga kabátjában és lila nadrágjában ott állt a buszmegállóban. Azonnal kiszúrtam!! Alig hogy leszálltunk a buszról, a nyakába ugrottam, így ismeretlenül, és felettébb boldogan, hogy legalább Ő igaz(i) eddigi norvég hiedelmeinkből. Kicsit meg is lepődött :-) Aztán felkísért minket a kis házikójához. A kis piros faház két nagy fehér mögé lett elrejtve. Annyira szűkös, hogy csak egyesével tudtunk bejutni. Hatalmas csomagjainkkal még így is kihívás volt :-) Amikor beljebb kerültünk, egy csupa-fa, tarka, meleg, otthonos kis fészek tárult a szemünk elé. Hangulatos, barátságos, hívogató. Akármilyen kicsi is :-) Etsuko átadta nekünk a hálószobáját, így közvetlen bejárásunk nyílt a ház aprócska (1 m2 !!!!!)fürdőszobájába és hideg, ám hangulatos WC-jébe. Mint kiderült a kis kunyhónak egyetlen hőforrása van, egy dízelkályha, ami a nappaliban található. A hálószoba ajtaját így egész végig nyitva kellett tartanunk :-) Nagyhasznát vettem a polár pizsamámnak is, na meg persze L.-nek :-) Bár éjszaka többször is meg kellett küzdenünk a keskeny dunnáért :-)
Visszatérve, Etsuko meleg vacsorával várt minket, thai hallevessel, kétféle módon elkészítve, sült céklával, salátával, vadrizzsel, melyekhez friss zöld koriandert és mentát tálalt. Mennyei vacsora volt! Aztán aludni küldött minket - és milyen jól tette! Nagyon fáradtak voltunk, és alig vártuk, hogy kicsit összebújhassunk a Nagy Nap előtt.
2012.01.19. (csütörtök)
Másnap korán keltünk. Etsuko durván választékos reggelit rittyentett elénk a nappali kis asztalkájára! L. sokat ugyan nem tudott leerőltetni a gyomrába, így hamarosan fel is kerekedtünk Az interjúra. Felszálltunk a híres zöld 9-es buszra, és izgultunk, hogy vajon hogy és hol fogunk leszállni?? Először a sofőrnővel próbálkozott L., aki elég gyorsab és kissé gorombán lerázta őt. MAjd az előttünk ülőktő próbáltunk megtudni vmit, de sajnos ők sem beszéltek angolul.. Mellettünk nem messze viszont LENGYEL lányok ültek, iskolatáskákkal a térdükön!! Így végül én kérdeztem meg tőlük, hogy meg tudják-e mondani, hol vagyunk és hol és mikor kellene leszállnunk. Sajnos ők hamarabb szálltak le (sokkal) épp ezért nem nagyon ismerték a távolabbi megállókat... viszont mondták, hogy kérdezzük bátran a sofőrnőt. Mikor mondatm nakik, hogy nem értünk szót vele angolul, akkor röhögtek egyet, és mondták, hogy persze mert Ő IS LENGYEL. És tényleg. Sőt, mind kiderült, majd az összes buszsofőr LENGYEL. Így hát röhögtem is, hogy L. mire menne itt nélkülem a felsőfokú angoljával együtt?? Sőt, az is megfogalmazódott bennem, hogy láss csodát, a lengyel már világnyelv lett :-)) és milyen jó, hogy beszélem, így legalább boldogulunk itt a messzi északon! Meginterjúvoltam hát a buszsofőrnőt közös anyanyelvünkön, és kedvesen mosolyogva közölte, hogy ó, majd segít meg minden de sajnos FOGALMA SINCS hogy következnek itt a buszmegállók!!!!!!!! Végülis szólt, hogy kb. hol kellene leszállnunk, és tényleg, csak 1 megállót tévedett! Azzal meg már nem volt gond, mert L. előtte tájékozódott, hogy melyik utcán merre is kell majd mennünk (persze Ő egy igazi férfi, ezért NEM NYOMTATTA ki a Google-térképet a környékről, így azért egy helyitől még kérdezősködnünk kellett....).
Megérkeztünk A Céghez, ahol nagyon kedvesen fogadtak minket. Leültettek a váróban, kaptam kávét (jó nagy bögrében, tej és cukor nélkül!!! bleeeee) meg egy doboz bonbont, L.-t pedig elrabolták kikérdezésre. Amíg vártam rá átnéztem a reptérről hozott angol nyelvű "útikalauz"okat, programajánlókat és kb. megterveztem stavangeri tartózkodásunk programját. Az egyik kis prospektusban találtam térképet is a centrumról, így be is tudtam jelölni, hogy mi merre van. Mikor ezzel kb. végeztem (2,5 óra elteltével), megjelent a kipirult L. és a fejvadász, aki azzal búcsúzott, hogy "Very promising..." na hát majd kiderül mennyire. Néhány bátorító ölelés után szedelőzködni kezdtünk. Pont beért minket a Főnökjelölt és a Főnökjelölt Főnöknője is. A Főnökjelölt megkérdezte nem ebédelnénk-e velük? NanáhogyDe.
Meghívott a menzájukra. Persze rögtön hallottam lengyel szót is... A norvégok ebédre csak hideget esznek: salátát, szendvicset, max. pirítóst. Náluk a vacsora a fő étkezés - vagy inkább estebéd, amit 5-7 között fogyasztanak, otthon. Ezt már tudtuk utazásunk előtt is, azért engem picit meglepett a salátabár. Többféle kenyér, hal, rák, saláta-alapanyag és öntetek voltak kipakolva, teák, kávé és ivólevek. Úgy tűnt, inkább minőségi a cucc. Szedtünk egy keveset és leültünk négyen egy asztalhoz. Elszórakoztattam őket egy picit - amíg L.-re vártam négyféle időjárás is volt (eső, napsütés, jégeső, napsütés, szél, majd mikor leültünk enni elkezdett havazni). Így elmeséltem, hogy sokkot kaptam :-) Csevegtünk mindenféléről, na persze egy keveset a régészetről is :-)
Ebéd után elindultunk a buszmegálló felé. L. mosolygós volt, hatalmas kő esett le a szívéről, megszabadult az izgalomtól :-) Bár kicsit meg is volt fázva - a stressz ilyetén megnyilvánulásait magam is jól ismerem... - azért nyakunkba vettük a várost.
A busszal bementünk a végállomásig, Stavanger Sentrum-ig. Első utunk az ott található irodába vezetett és vettünk is egy 3 napos bérletet. Az 1300 Ft / fő / jegy durván drágának bizonyult, ezért töntöttünk a bérlet mellett. Ez fejenként 6000 Ft-ba került kb., de még így is jobban megérte. És innentől kezdve buszozhattunk amennyit csak akartunk :-) A belvárosban található egy jó kis tó, kacsákkal, hattyúkkal, először annak partján sétáltunk egyet. A hó rendíthetetlenül szakadt. De ne olyan hóesést képzeljetek el, mint itthon! Ott hatalmas, kb. 20 Ft-os nagyságú pelyhekben esett a hó, amelynek víztartalma nagyon magas, így nem tudod leseperni a kabátodról, hanem amint hozzáér, már el is áztatja azt. Picit durva. Ahogy sétáltunk a friss hóesésben lábnyomunk rögtön vizes pacává vált, és így a víz szép lassan beszivárgott a cipőinkbe is... (pedig minden ruhát durván leimpregnáltam indulás előtt...). A kis tó partján található a Domkirche, a dóm, amelyett 1125-ben építettek.
Épp felújítás alatt állt, de azért bekukkantottunk. Nagyon hangulatos kis templom - és fűtöttek is benne!! :-)
Innen továbbhaladtunk a kikötő felé. Innen kezdődik Gamle Stavanger, azaz az óváros.
Rengeteg fotót készítettünk a nagy hajók mellett / -ról, és mivel Stavanger egyik webcamerája pont erre néz, felhívtuk szüleinket és onlány integettünk nekik. Az apukám sírt a meghatottságtól. Hát ez is egy ilyen modern élmény :-) Az óváros durván gyönyörű, szép kis fehér faházak sora alkotja, ízléses sötétkék ajtókkal és ablakkeretekkel. Nagyon-nagyon hangulatos!! Elég sok fotót készítettem :-)
Mikor már eléggé átnedvesedtünk és fáztunk is picit, visszasétáltunk a kikötőbe, és bementünk a halboltba, ahol enni is lehet. Azt hittük naivan, hogy majd jól átmelegszünk. Hát tévedtünk, ugyanis radiátor helyett csak infrapaneleket találtunk, amelyek felülről ontanak némi meleget - de csak akkor, ha pont alatta állsz... azért vettünk némi helyi specialitást, úgy mint hal-fasírt, ráksaláta, paprikás rák, lefser (norvég palacsinta, leginkább a krumplilángoshoz hasonlít, kicsit talán édeskésebb és bacon-nel sütik). Nem mondom, hogy durván jól laktunk, de finom volt, különleges, és durván drága. :-)
Átsétáltunk a modernebb városrészbe, megnéztük a színes utcát, és annyira fáztam már a vizes cipőmben, hogy nyafogtam L.-nek üljünk már be valahova melegedni. A színes utcán megtaláltuk a híres kézi készítésű csokizót, bár első körben ezt is durván drágának találtam, mégis ide ültünk be (kiderült, hogy a szomszédos helyek is hasonló árakat nyomatnak, akkor meg már inkább ez). Ráadásul egy gitár volt a WC-ben! :-)
Két forró csokit ittunk (darabja 1850 Ft...), közben szégyen ide vagy oda, lehúztam csuromvizes zoknimat (előrelátó voltam, és raktam el cserezoknit, király, mi?)a vizes cipőkbe nejlonzacskót tettem és a száraz zoknival már elviselhetőbbé vált a helyzet. Mikor kijöttünk, már sötét volt. A nap 9.30 körül kelt fel (!!!!!!!!!!!!!!) és 16.30 után már sötét volt... Elsétáltunk a másik kikötőhöz,készítettem páréletlen "éjszakai" fotót, majd benéztünk egy boltba, hogy joghurtot vegyünk reggelire. Na olyan árak vannak a boltokban, hogy hűha. Főleg nézelődtünk :-) Vettünk ásványvizet (600 Ft) meg joghurtot, tojást reggelire, hogy ne mindig Etsuko-n élősködjünk. :-)Etsuko adott nekünk fincsi vacsit, elmeséltük a napunkat, L. is kicsit felszabadultabban csevegett már :-) Kb. 22 körül bújtunk ágyba.
2012.01.20. (péntek)
Ez az "én napom" volt, elmentünk ugyanis a régészeti múzeumba. Mivel már előzetesen bejelentkeztem, a "portás" néni név szerint fogadott minket, és azonnal felszólt vendéglátóinknak. Nagyon kedvesek voltak, körbevezettek minket a múzeumban, szinte mindenhol jártunk! Kb. 3 órát töltöttünk ott összesen, közben kaptunk ebédet is :-) gombás-sonkás quiche volt, zöldsalátával, + az édes norvég palacsintát is megkóstolhattuk áfonyalekvárral. Ez inkább az amerikai palacsintára hajazott. Finom volt és zsírpárnanövelő :-)
A múzeum környékének utcái is hasonlóan fehérre festett faházakból állnak, ezek azonban 2-3 emeletesek, többgenerációsak. Illetve azok lehettek egykor. Most gyakorlatilag szintenként lehet lakást bérelni bennük. Legolcsóbb az alagsor, természetesen.
Elsétáltunk a temető mellett (nincsenek hantok, kicsit amerikai stílusú), majd egy kisebb kikötőt néztünk meg, melynek sekély vize még télen is durván büdös volt. Mi lehet itt nyáron ?! Persze gyönyörű fotókat készítettem - azokon a szag nem jön át :-)
Mikor visszatértünk belvárosba már elég éhesek voltunk, így beültünk egy szendvicsezős helyre, ahol lazacos - barnasajtos (végre kipróbálhattuk!!!!!) szendvicset ettünk. L. még ivott egy teát is (mindez kb. 5500 Ft volt...)
L. nem érezte túl jól magát, így hát buszra ültünk és átbuszoztunk (alternatív program bérlettel rendelkezők számára) a szomszéd szigetre. A buszból nézelődtünk csak, mivel L. továbbra sem érezte túl jól magát.
Azért sikerült még rávennem, hogy nézzünk be egy alkohol-boltba. Norvégiában ugyanis al alkoholt csak külön boltban lehet árulni (állami monopólium), ilyen boltból pedig nincs túl sok a városban. Bort és töményet árulnak itt (söröket lehet kapni szupermarketben is) ha azt mondom, hogy csillagászati áron, az nem fedi a valóságot: 1 üveg Tokaji Aszú 11.000 Ft, a 0,5 l norvég "aquavit" 12.000 Ft-nál kezdődik - és akkor innen indulunk kb. árilag. Így maradt a néhány fotó, és az üres táska - ezzel le is zártuk a "Milyen piát vigyünk haza ajándékba?" kérdést.
Végül úgy döntöttünk, akkor ma időben hazamegyünk. Leszálltunk egy általunk olcsóbbnak gondolt szupermarketnél (ahol jó kis szopacs volt, ugyanis egyikünk kártyáját sem fogadták el fizetéskor....), megejtettük a "nagybevásárlást" - persze csak limitált ajándékokat tudtunk venni... a vacsi hozzávalóit - merthogy Etsuko kapott ajándékba egy galuskaszaggatót - ezt a remek találmányt nem ismerik túl sok országban, pl. még a lengyelek sem! Így telitalálatnak bizonyult. Az ajándékokon kívül megvettük a hozzávalókat, és vacsira egy jó kis káposztás sztrapacskát rittyentettünk házigazdánknak. Etsuko megtanult szaggatni, és apró konyhájában hamarosan egész családias légkört alakítottunk ki. A vacsi remekül sikerült, és a jó kis tömős kajából rendesen bevacsiztunk.
A boltban az egyik eladó kedvesen megmutatta, melyik is az általunk oly nagyon keresett "Brunost" az édes-karamelles norvég barna sajt, így a sztrapacska után meg tudtuk kóstolni kicsit nagyobb mennyiségben is. Azt kell mondanom: hihetetlenül FINOM. Nekünklegalábbis nagyon bejön ez az ízvilág. Akárcsak a füstölt lazac és a rákok. Éljenek a norvég termékek!!
2012.01.21. (szombat)
Utolsó, teljesen szabad napunk Stavangerben. Úgy döntöttünk, hogy korán bemegyünk a városba, hogy pont napfelkeltekor már csattogtathassuk a gépet. Sajnos a szeszélyes norvég időjárás kicsit keresztülhúzta számításainkat, ugyanis újfent esőre ébredtünk. Szerettem volna elmenni fotózni az egyik öböl környékére, ahol a "nagy híd" is van, de esőben már nem lett volna értleme.. a kölcsöngépnek sem tesz jót az állandó áztatás... Így csak kb. 9 körül indultunk el, és a belvárosban sétálgattunk. Azért így is született néhány jó kép :-) Bár voltak olyan pillanatok, amikor a jégverésben rohantunk fedett helyre :-)
Betértünk a tourinform irodájába, érdeklődtünk a fjordtúrákról. Elmondták, hogy ez nem pont az az időszak, amikor tömegek áramlanak a fjordok felé, de azért egy hajó indul délben - ha meglesz rá a 15 fő. Az árát inkább le sem írom... én ugyanis a nem költünk ENNYIT álláspontot képvisel(t)em- szerencsére L. máshogy gondolta ezt. És nagyon-nagyon hálás vagyok neki, amiért nem ágáltam túl sokáig. Mert végül persze lementünk a kikötőbe, és izgultunk, hogy gyűljön össze az a 15 ember. Indulás előtt 10 perccel még csak 13-an voltunk (+egy csecsemő, de nem tudtuk, hogy ő beszámít-e +1 főnek) :-)
Aztán jött még néhány érdeklődő, és felszállhattunk a hajóra. Ahol nem az volt az első, hogy na most akkor fizessetek vagy leszállítunk, hanem szépen elindultunk, és majd egy negyedóra múlva jött a nő a kis terminállal, hogy lehúzza a pénzt a kártyákról. És felmerült bennünk a kérdés, hogy Norvégiában, egy fjord bejáratánál, messze a várostól HOGYAN lehetséges, hogy a netes terminál 2 mp alatt leemelte a kártyáról a pénzt? Hogy nem kellett többször lehúzni, szentségelni, percekig várni, mint itthon a belvárosi boltokban?? Ja, és Norégiában SENKI nem nyúlhat hozzá a bankkártyádhoz. Odaadják a terminált, nem egyszer még az összeget is neked kell beütni. Más világ.
A hajóút során ismét megtapasztalhattuk a norvég időjárás sokféleségét: napsütés, szél, eső, köd - és mindezek váltakoztak végig, kb. 10 perces váltásban :-) Na azt nem tudom, hogy ezt hogy lehet majd megszokni!
A táj? Hát az egy "Winter wonderland" elmondhatatlanul meseszép... tündérországban látni ilyet! 3 óra hajókázás az egyik fjordban, egészen a Preikestolen -ig. Az októberi időjárásban a ködből kiemelkedő sziklák félelmetes hangulatot keltettek. Az érzések, a táj, L. ölelése és az esőcseppeket vadul arcunkba vágó hűvös szél felejthetetlenül bevésődtek emlékeinkbe. A többi "puhány" túrista lemenekült a kabinba, mi pedig L.-lel - és még az elvetemült ausztrál fotóscsaj, akinek ugyanolyan Canon gépe volt, mint nekünk (csak rosszabb objektívvel) -fent harcoltunk az elemekkel, egymásnak mutogatva az elképesztően gyönyörű tájat, és japán módra mindent fotózva. Annyira átfáztunk, hogy a visszautat már mi is a fedett és fűtött részben töltöttük, borzalmas, ám jó meleg teát kortyolgatva. Visszafelé sokkal gyorsabban haladt a hajó, így pont jól időzítettünk - visszafelé már nem tudtunk volna annyit és olyan minőségben fotózni.
A hajóról leszálltunk, Stavangerben gyönyörű napsütés várt ránk, így kérésemre újra megmásztuk Gamle Stavangert, ahol tökjó fotókat készítettünk a kis fehér házakról - háttérben a kék éggel.
Miután visszaértünk L. meghívott egy igazi norvég étterembe, ahol marinált lazac menüt ettünk. A kis adaggal ugyan nem laktunk jól, de fennséges ízekkel ismerkedtünk meg a hangulatos helyen.
A vacsi után átsétáltunk a sentrumon a kis tó mellett, felszálltunk egy Sandnesbe tartó járatra, és még ott is sétáltunk egyet a főutcán. Megcsodáltuk a Lantern -t amiről végülis nem tudjuk, pontosan micsoda :-)
Este visszatértünk Etsuko-hoz, beszélgettünk vele valamennyit, majd nyugovóra tértünk.
2012.01.22. (vasárnap)
Hazautazásunk napja. Fájó szívvel indultunk vissza a magyar valóságba. A Hogy lehet az, hogy 22-én még nem érkezett meg a fizetés? és egyéb fantasztikumok világába... Reggeli után még sétáltunk egyet a környéken, lefotóztuk a kis piros faházat, amelyikben néhány napig egy fantasztikusan kedves lány vendégei lehettünk, sétáltunk a ropogós-keményre fagyott havon, majd visszamentünk"ütközésig pakolt" csomagjainkért, és lassan elindultunk a rendelt taxi elé. Vasárnap ugyanis nem nagyon járnak a buszok stavangerben. Mint ahogy a boltok is zárva tartanak. Így busszal csak többszörös átszállással, extra jegyárért kb. 1,5 óra alatt tudtunk volna kijutni a reptérre. Vasárnapi tarifával a 6 km-es távot végül 12 perc alatt tettük meg, igaz mindez 8000 Ft-ba került. Ja, és még így is olcsóbban jött ki, mint busszal.... :-)
Viszlát Norvégia! Lehet jövünk még....!
