Krakkóból :-) Eme nap dolgosan telt, muzeumban anyagot csekkoltam...holnap is uez a program...hulla vagyok, de haladok kicsit, ez fontos.
Krakkó. Imádom ezt a várost. Pedig az emberek parasztok. Sajnos. Ez van. Nem bántásképp, ez tény. Már akkor megállapítottam, amikor itt éltem. Mégis a várost imádom. Akárhányszor idejövök, elöntenek az emlékek. A fiatalságom :-) A gondtalan egyetemista-élet, amikor az volt a legnagyobb problémám, hogy melyik olcsó bar mleczny-ben egyek, és este kivel hol igyak :-) Ej, nagyon jó volt :-) Mikor megérkezek Krakkóba, az olyan jó, megnyugtató érzés. Olyan, mint amikor az ember hazaérkezik. Bár egy időben haragban voltunk, én orvul elhagytam. Aztán hiába jöttem vissza, sírt, amikor meglátott. Ez érdekes, de volt kb 2-3 év, s akármikor jöttem, mindig esett. Mindegy volt, hogy tél-nyár-tavasz-ősz. Barátnőm kuncogott: jó idő van, de ha te jössz, tuti esni fog. És esett. Ha 2 napig voltam, akkor 2 napig, ha 1 hétig, akkor 1 hétig. Amint elutaztam az idő ismét visszaváltott kellemes-normálisra. De már megbékélt, s legutóbb mikor voltam már nem sírt. Sőt, egy titkát is megmutatt :-) Szóval ez a város továbbra is szivem csücske :-) Amikor végigmegyek a jól ismert utcákon...és jól meglök-belök-fellök valmely kedves bennszülött... Az ember nem tud végigmenni úgy sehol, hogy meg vagy fel ne lökjék. Ez hatványozottan jelentkezik mindenféle supermarketben - ott kocsikkal rohannak nekem. Mert lehet, hogy nincs más célpont :-)))) Szóval este megérkeztem elöntött a nosztalgia, este D-vel felidéztük amit fel lehet :-) MAjd reggel elindultam a világ másik végére.Több tömegközlekedési eszközt is igénybe kellett vennem - a kora reggeli heringkonzerv-érzés részletezése hanyagolható. A lényeges momentum az volt, mikor fel akartam szállni egy busikra, mely a célhoz vinne. Csak ugye az én célom nem az ő célja, csak egy közbenső állomás számára, ezért érdeklődnöm kellett, megáll-e OTT, ARRA megy-e, stb. Mivel először mentem, kicsit félénk voltam még. Az elején. Aztán már rögtön nem. Ugyanis lestoppoltam egy busik-ot, ajtaját kinyitottam, s érdeklődnék "kedves" sofőrbácsitól, h megáll-e OTT. Mondom a megálló nevét. Mire ő: "Az hol van pontosan?"Mondom, sajnos nem tudom. Mire ő:" Minek akar oda menni, ha azt sem tudja hol van?" Majd becsapta az ajtót és elhajtott. Uhhh. Na gondoltam bánatomban veszek a kiosk-ban egy ásványvizet, s kitalálom mit fogok mondani a következő busik-osnak, h itt ne hagyjon, merthogy elvileg időre mennék. Szóval kisablakon behajolok, köszönök, néninek mondom, mentes vizet kérnék. Mire ő: "Kóla van csak." S mivel nem kérek, becsapja az ablakocskáját. Ejjjjj! Szóval a reggel nehéz volt. De aztán jött egy kedves busik-sofőr, aki ismerte a megállót, és elvitt, kitett OTT.Munka végeztével pedig kedves emberek félútig hoztak. De az más, ők "hasonszőrűek", nem idegenek :-)