Azt hittem ez a nap is olyan lesz, mint a többi: kint állok a szemerkélő, néhol szakadó esőben, nézem a gépet, és várom, hogy leteljen a 8 órám...esetleg kijön hozzám néhány öltönyös, vagy kevésbé jól öltözött férfi, szid, becsmérli a munkám, és elmondja, hogy országom kárára vagyok. A múlt hetem legalábbis így telt. Nem szeretnek minket a beruházók, na.

Hogyan tegyük mégis izgalmassá az unalmas hétfőt?

- találjunk II. VH-s éles lőfegyvert

- telefonáljunk kétségbeesetten kollégáinknak, hogy ők voltak-e már ilyen helyzetben

- végső pánikrohamunkban hívjuk a rendőröket

- várjunk türelmesen a helyes egyenruhásokra - és lőn!

- az egyenruhások először mosolyognak, amikor pedig kezdenek komolyan nézni, álljunk kicsit arrébb...

- legyünk kedvesek és jópofák a tűzszerészekkel, és mindig álljunk messzebb, ha kérik

- gyönyörködjünk a körülöttünk rohangáló helyes, egyenruhás pasikban, esetleg bíztassuk őket

- ha már menni szeretnének, mutassunk nekik újabb és újabb helyeket, ahonnan került elő még sorozatgépágyúakármi (nem kell rögtön az elején minden kártyánkat felfedni!)

Hőstettünket meg fogják hálálni!

- a dömperes felajánlja, hogy esetleg üljünk be mellé a dömperre

- a dömperes felajánlja, hogy esetleg vezessük a dömpert (arckifejezésünk mutasson pánikot és mondjuk érthetően: NEM!!!!)

- a dömperes felajánlja, hogy esetleg billentsük meg a dömper rakodóját (erre a felajánlásra is reagáljunk a fentihez hasonló módon)

- a helyi presszós felajánlja, hogy esetleg meghív egy kávéra (fogadjuk el, és ha már száraz helyen vagyunk, látogassunk el a WC-re is)