L. megkért tegnap, h mihamarabb menjek utána. Azt mondta, látja, h itthon szenvedek (munka, lakás) és lehet, h jobban alakulnának az én dolgaim is odakint. Lehet, h egy új útra kellene lépnem.
Azért házasodtunk össze, mert közös jövőt és családot szeretnénk. Tudtam, tudom, hogy ez a lépés következik, mert nagyon úgy tűnik, h L.-nek bejött ez a norvég élet.
Én meg... Tudtátok, h tegnap Stavangerben csak 14 fok volt??? Pólós-poláros idő... Itthon meg 34....és én imádom a meleget....
Nem akarok kifogásokat keresni, de egyszerűen félek...
L. még csak 1 hónapja van kint, tudom, h neki is nehéz - máshogy, mint nekem, de bizonyos szempontokból meg sokkal nehezebb.... egyedül van... és én lennék a társa...
Nekem Ő társam volt a nehézségekben...
De akkor is félek. Félek azért, mert ezt nem pont én alakítottam - alakítom, és fogalmam sincs mi vár rám. Félek azért, mert ez számomra egy teljesen ismeretlen vidék. Félek, mert ezt nem én akartam, és fogalmam sincs, hogy fogok boldogulni.
Egy dolgot tudok, h együtt kell lennünk, mert családot szeretnénk, ehhez pedig az kell, hogy együtt legyünk. Egy helyen!
Szóval lehet, h közelebb van ez az új és ismeretlen, mint gondolnám...
