lelkileg helyreráztam magam, tegnap sokáig alkottam egy dolgozatot, szerdán tesztet írok, jövő hét elején (asszem kedden fogok elmenni) meg lesz egy NAGYON DURVA vizsgám. Amihez nincs sok kedvem...néha határozottan úgy érzem, h a 10 év egyetem már túlzás. Na de hát énakartam...meg valójában szeretem..ha nem lenne, alig használnám az agyam, szerintem.
Más. Tegnap beszélgettem egy nagyon kedves barátnőmmel. Karácsony előtt szült, elmesélte...jajjjj....20 órát szenvedett, aztán megmutatta a picit...!!!! háááát, MEGÉRTE! Annyira gyönyörű baba!! de tényleg!! és az a durva, hogy megint előjött: énisakarokegyilyet! Mikor egyetemista voltam (hehe, először) lakott velünk egy lány, A, aki 4-5 évvel volt idősebb, és állandóan arról beszélt, h mennyire akar gyereket (sajnos azóta sem jött össze neki, mármint folyamatosan melléfog a pasikkal). És emlékszem nem értettem,h mit izgul ennyire, ráér még. És kb 2 éve, nekem is elkezdődött termelődni ez a hormon. Annyira gyerekezhetnékem van, h hihetetlen (ja, benne vagyok a korban, hiába)! Néha elmúlik / elnyomom, de aztán megint előtör. Na igen, de semmilyen feltétel sem adott ehhez a projekthez. Se pasi, se fix munka, se lakás, se fix jövedelem...a 25E gyes meg nem sok mindenre elég. Szerintem. Volt idő, mikor minden adott volt, és gondolkodtam is erősen, de HÁL ISTENNEK NEM. Utólag látom, szerencse, h nem vágtam bele, mert most valszeg itt lennék egyedül, vagy még OTT vergődnék. Az aranykalitkában...ami azért nem is volt annyira arany. Viszont erőteljesen kalitka jellege volt. Erős lakattal...Szóval olyan furcsa volt, mikor elmesélte, mennyire fájt és mennyire szenvedett, és mennyire megérte, és mennyire boldog. Azt mondta, mindenképp próbáljam ki, mert ez a legjobb dolog az életben. Neki elhiszem. Végülis barárosném 3 évvel idősebb, szal 3 év alatt még én is eljuthatok oda. Remélem el is jutok.
Emlékszem olyan tizenpáréves lehettem, még ált.iskolás, mikor csináltunk ilyen kérdéses-válaszos füzeteket, és körbeadtuk mindenkinek. Ez a tiszta romantika időszaka volt. Emlékszem olyanokat írtam, h majd 23 évesen akarok férjhezmenni, meg karriert akarok, és mindez olyan távolinak tűnt akkor. És reálisnak. És itt vagyok most, már régen voltam 23, a karrier most épülGET szép lassan járom végig a fokokat, férj a fasorba se. Azért még nem érzem magam nagyon öregnek :-)
Tudok persze olyan példákat is mondani, h 28-9-30 évesen szánták rá magukat a külföldön való szerencsepróbára, aztán pár év alatt (mindenesetre gyorsabban, mint itthon) sikerült megalapozni vmit és 32-3-4-5-6 évesen szülnek. És elvileg ez most a normális. De könyörgöm, ezesetben, mire a gyerekem 20 lesz és meg 55...hol lesz majd annyi erőm, h unokákat dajkáljak?? és ha majd a gyerekem is 34-5-6 évesen akar szülni? Lehet meg sem élem az unokáim születését...! Bassz, és az én szüleim megélik az unokájuk születését? remélem....
hehe, na jól elvontam magam...mehetek vissza tanulni :-) Mindenesetre most szellemem megújult, h kikapcsolódott kissé... :-))
